Hol is indultunk el a lejtőn? Azt hiszem abban a pillanatban, mikor rájött az én csöppségem, hogy fel tudja emelni a lábát. Ezt fokozta, hogy hozzá tudja érinteni a kezét. És innen nem volt megállás. Egyenes út vezetett ahhoz, hogy bizony a kicsiny kezét behajlítsa, próbálja megmarkolni a lábát, nagyot küzd, azonban ekkor még elbukik, hiszen az túl vastag a könnyű megfogáshoz. Mit tehet ilyenkor az ember lánya, egyszerű, megfog valami vékonyabbat, amit anya minden nap a lábára erőltet. És lám azt meg lehet fogni, sőt, le lehet húzni. Jujj, és ez milyen vicces érzés. És innen már nincs megállás, a zokni lerepül, a lábikó kilátszik… 🙂
Az első napokban igyekeztem azonnal visszarakni. Majd ezt megunva, hagytam, hátha pár perc zoknitlanság rádöbbenti, hogy hideg lesz a lába és ez nem jó. Nah, ez nem működik 🙂 Így nem lehet jobb belátásra bírni.
Következő próbálkozás, beszerezni olyan zoknikat, amiknek szorosabb a felső gumija, bármennyire is fáj a szívem, hogy nyomot hagy a kis lábán, de legalább rajta marad, ami így tél idején azért nem jönne rosszul, bármennyire is túlfűtött panelben lakunk. Ez működött, addig, míg az egyik barátnőm, fejlesztendő a gyermeket meg nem mutatta neki, hogy ezt is ugyanúgy le lehet szedni, csak a sarok részt kell átbillenteni. Szivacsagyú gyermekem ezt azonnal meg is jegyezte és a következő napokban gyakorlatilag percenként bemutatta, hogyan is lehet ezt nagyon gyorsan leszedni, és tökélyre fejlesztette a mozdulatait. 🙂
Majd jött, hogy inkább hasra fordul, mert úgy jobb a világ. Így ugye már azért nem olyan egyszerű a zokni eltüntetése. De senkinek ne menjen fel a vérnyomása, ez sem áthidalhatatlan az akadály. Erre a megoldás: meg kell próbálni elindulni. A kúszás / mászás alapmozdulatai elkaparással vegyítve tökéletes egyveleg alkotnak a zokni megfelelő gyorsaságú eltűntetésére. Szóval ismét zoknitlan létben szenvedtünk. És itt bedurvultam, elkezdtem a zoknit ráhúzni a nadrágjára. Nah, de én is tipikus “hülye” anyuka vagyok, és nem szeretem, ha idétlenül néz ki a gyerek, kivéve, ha én csinálom 🙂 de azért mégiscsak, a zokni így nem néz ki jól 🙂
Szóval ismét vissza az eredeti felálláshoz, Alíz leveszi a zoknit, én pedig gyorsan visszateszem. Viszont azóta fogas gondjaink vannak. Ez azért fontos infó, mert ilyenkor bizony mindent megrágnak. És mi az, ami kézközelben van? Először a rágókat, de pfúj az nem jó, hiszen erre lett kifejlesztve, akkor minek is lenne jó. A következő a papír, ez majd egy későbbi fejezet lesz. De mivel a gonosz szülők a papírt folyton kikapják a kezéből valami más kell. A plüss állat nem jó, a műanyag kockát nem lehet megfelelő mértékben betömni.
Szinte hallottam, ahogy a kerekek forognak az agyába, majd felgyullad a lámpa és jön a megvilágosodás. Van az izé a lábáról, ami színes, és megfelelő mértékben betömhető. Így fogta magát az én egyszem gyermekem és betömte az első zoknit. Szuper pont jó a méret, és meg lehet fogni, kézzel húzni, ínnyel fogni, ami pont megfelelő mértékű súrlódást ér el a fájó ínyen 🙂 És az íze természetesen szuper, hiszen ha az ember lábán megteszi, akkor a szájában is. Ezt abból is lehet tudni, hogy a másik nagyon finom rágcsa az ember lábujja. Jó esetben az ember sajátja, de ha az éppen túl bonyolult, akkor a szülőké is megteszi.
Tegnap pedig megtörtem. Tudni kell, hogy van egy kis kényszerességem azt tekintve, hogy csak egymáshoz passzoló dolgok lehetnek Alízon, hiszen nőből van, tanulja meg mi mihez illek. De tegnap elfogytak a zoknik, és mivel két pár esetében csak az egyiket vette le és ette meg, így került a lábára egy fehér és egy rózsaszín 🙂 Így lett egy saját külön bejáratú Zok nessi szörnyünk 🙂
