Kezdem azt hinni, hogy a tej elapadása utat enged az eddig elnyomott hormonoknak, mert nagyon érzelgős lettem azóta, hogy nem anyatejjel táplálkozik a kis csodám.
Bár ez azt hiszem nem most kezdődött, hanem amint terhes lettem, azonnal elkezdtem jobban figyelni a “belső hangokra”. Korábban sem állt tőlem messze ez a vonal, de mindig csak azt mondtam, hogy kicsit jobban a megérzéseim, mint az átlagnak. Ez alapvetően pozitív volt, tekintve hogy emberekkel foglalkozom, gyakran jól jött, hogy zsigerből éreztem, hogy mit érez, hogyan érzi magát, és sokkal könnyebb volt bizalmi légkört kialakítani. De soha nem gondoltam bele, hogy ez nem csak úgy jön, hogy ez valami több lenne. Sőt tévképzeteim sincsenek, hogy egy elnyomott boszorkány lennék 🙂
Mazsival a legeleje óta megvolt ez a kapocs. Pedig végigrettegtem az első 3 hónapot, nah, meg a maradék 6-ot is :), hogy nehogy történjen valami, pedig az elejétől éreztem, hogy vele minden rendben lesz és hamarosan a kezemben fogom tartani. Aztán ez egyre mélyült ez az érzés és tudatosodott, ahogy kismama jógára jártunk. A relaxáció alatt volt olyan, hogy azt éreztem, hogy Ő mutat nekem képeket, és mikor ezt elmeséltem az én teljesen szkeptikus férjemnek, csak megölelt és azt mondta, hogy örül, hogy kommunikálunk 🙂 nah, meg nem jött rosszul, hogy a szülés előtti utolsó relaxáción olyan érzésem volt, hogy hatalmas bizalma van Mazsinak felém, habár én nem voltam ennyire stabil, hogy milyen anyuka is leszek 🙂
Aztán mikor megszületett, nagyon sokszor a megérzéseimre hagyatkoztam. Persze, rengeteg parám volt, ami természetes, de nagyon sok esetben csak hagytam, hogy valami megérzés irányítson. Mivel Alíz sokat mosolyog, azt gondolom, hogy ez így rendben is van. Azt is tudni/ érezni szoktam, hogy Ő épp hogy érzi magát, működik ez a szavak nélküli kommunikáció. Eddig szerintem teljesen átlagos, van egy sanda gyanúm, hogy más anyukák is ezt élik át 😀
És azt hittem ez egy oldalú kapcsolat, mígnem egyik este rosszul lettem. Alízt etettem, uzsi idő volt, ami a kedvence, mert alvás után édes gyümölcsöket lehet enni, és egyébként is azt jelzi, hogy Apu mindjárt itthon van 🙂 Az evés felénél egyszer csak abbahagyta az evést. Nem cirkuszolt, nem sírt, csak ült, nézett engem, és figyelt. Én meg nem értettem, miért nem megy bele több kaja, és már aggódtam, hogy jajj, nagyon megszívjuk az estét, ha most nem eszik rendesen. De ő csak nézett. Kb 1 perc múlva az oldalamhoz kaptam és már nem bírtam megmozdulni annyira görcsölt. Nem tudtam megemelni a kanalát, nem tudtam felállni, semmi, csak nagyon nagyon fájt! És Ő csak nézett és figyelt engem. 5 percig vártam, hátha szűnik, de nem. A telefon épp a kezemnél volt, szóval hívtam a Párom, hogy azonnal jöjjön, mert Alízt sem tudom kivenni az etetőből, és nem valószínű, hogy sokáig nyugiba van. El is indult, nekem kicsit szűnt a görcs, így megfogtam a kiscsajt és átvittem az ágyra, bár mire odaértem már nem láttam a fájdalomtól. Ha az ágyra kerül, akkor azonnal pörög-forog, rugdal, mocorog. Most nem, csak odahasalt mellém és rám fektette a buksiját és így összebújva feküdtünk, míg a férjem hazaért.
Mikor meglátta az apját, azonnal felélénkült és azt csinálta, amit szokott, azt leszámítva, hogy nem rugdalt felém, csak finoman gördült, de azt is úgy, hogy csak épphogy hozzám érjen. Annyira okos és ügyes, és tudta, hogy nekem nagyon fáj, és mindent megtett, hogy nekem jobb legyen. Hihetetlen, hogy megérezte.
Aztán este lefekvéskor nekem még mindig fájt. De megetettem, és akartam neki egy mesét olvasni. De csak ugrált a kezembe, és sírt hangosan. Már nem tudtam vele mit kezdeni, gondoltam, leteszem, aztán hagyom egy pár percig hisztizni. Letettem, és amint elemeltem a mellkasomtól, elaludt és nem is moccant a letétel után sem… Szóval azt hiszem kétirányú ez a csodálatos folyamat 🙂
Én mindig azt hittem, hogy nagyon laza anyuka leszek, mikor tini lesz és majd bájosan nevetgélek az apró csetlésein botlásain, és az apja tekintetén, mikor az első pasi feltűnik a színen… De a héten rájöttem, hogy egy nagy fenéket…. Ismét jógáztunk, és most csak az utolsó 10 percről kellet kijönni, hiszen nekem nincs szükségem relaxációra, de gondoltam a többieknek hagyok egy kis ordítás mentes időt 🙂 Viszont most nem csak úgy alapból volt az ordítás. Ugye adva van Beni, akire csodálattal néz. Most Beni odament Lilihez és megpuszilta meg megölelte. És amikor én ezt láttam, végigfutott rajtam, hogy bakker itt van Alíz és miért nem hozzá jött oda, és én zárom-e el túlságosan, vagy miért Lilihez ment oda. És láttam magam, ahogy minden egyes alkalommal mikor hazajön kisfelnőttként összetörve, begubózva, mert nem akarja elmondani, hogy a fiú, akibe épp belezúgott mással kezd járni, én ott fogok állni és kicsit összetörök, hogy miért kell az én kicsikémnek ezt átélnie. És már most fájtak ezek a pillanatok. Szóval azt hiszem ez a kapocs ebbe az irányba örökre megmarad, csak egy idő után nem fog megerősíteni, hogy jól érzem , hogy baj van, hanem majd csak az orromra csapja az ajtót és bömbölteti a zenét… 🙂 Milyen jó, hogy van addig pár éven edzeni magam erre 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: