Sziasztok!
tudom, tudom, múltkor lehülést kértem, de a jegesmacikat nem tudom ki rendelte 🙂
Remélem mindenkinek olyan jó hete volt, mint nekünk 🙂
Már a péntekkel nagyon jól indult, mert teljesült egy 10 éves álmom 🙂 Mindig nagyon szerettem volna egy pelenka tortát kapni. (Ciki nem ciki már ott tartottam, hogy gyerek nélkül is kérek egyet, mert annyira tetszenek :)) A történet lényege,hogy nem volt babaváró bulim, mert akkor kerültem kórházba és elég hisztis lettem az utolsó hetekre, így nem tudtuk összehozni, de a barátnőm meglepett egy ilyen tortával, és annyira szuper!!! Tudom, hogy Alíz kapta, de mivel nem tud az ellen harcolni, hogy kisajátítom, így járt 😀 Nincs is kedvem megbontani, pedig meg kell, mert az alsó réteg pelenkái már csak kb 2-3 hétig lesznek jók rá 😀
Ezen a héten elkezdett nagyon dumálni. Eddig csak gagyogott, de most már sikongat és reggel mikor kivesszük a kiságyból, akkor gyakorlatilag 30 percen keresztül be nem áll a szája 🙂 Ehhez mondjuk hozzátartozik, hogy reggel Maci mindig azt mondja, hogy majd Ő kezeli a reggelt, ami nála azt jelenti, hogy “szia kicsikém, megnézzük anyut a nagy ágyban? Oda akarsz feküdni? ” 😀 🙂 persze a gyerek mindig azt mondja, “nem, nem , köszi, hagyjuk még anyut pihenni :)”
A múltkor már meséltem, hogy nagyon szeret repülőzni a lábamon. Nah, ezt egy kicsit átalakította, mert rájött, hogy Maci hasának görbületi íve éppen megfelelő a repülőzés imitálásához 😀 Ugyan nem mozog, de akkor is. Szóval Maci pocira teszi és a kiscsaj felemeli a kezeit meg a lábait 🙂 Hogy is mondjam, Macinak nem esett jól, hogy finoman jelezte neki, hogy nagy az a bizonyos görbületi ív 😀
Mióta lehült a levegő, azóta Alíz úgy döntött, hogy nem akar aludni napközben 🙂 vagyis még délelőtt igen, de délután nem, így egy kicsit megmérettetett a kreativitásom, hogy mivel foglalom le 😀 De egész jól megy 🙂 Ezen a héten meguntam a mondókákat, mind nagyon agresszív, vagy szomorú, szóval inkább én írok neki mondókákat. Vagyis, én megírom a Párom meg átírja, hogy rímeljen rendesen 🙂 A heti kedvencem:
Barackot kap Alíz baba
Anyukája aprítgatja,
Pár hónap és jókedvűen,
Két pofira majszolja be
Igen, elkezdtem lefagyasztani neki a gyümölcsöket, szóval két napja tiszta barack minden 🙂 És még lekvárt is főztem, de azt inkább a felnőtteknek 🙂 (Igen, HealthAHead – se cukor se tartósító :))
A héten elkezte a markolást aktívabban (mivel a védőnő egy hónap után meglátogatott minket és mondta, hogy pár hét múlva ellenőrizni kell ,hogy markol-e – így neki ugrottunk a feladat teljesítésének:)), és olyan aranyos, mikor fogja a csörgőket rázza őket és maga is meglepődik , hogy milyen hangok jönnek ki a kezei közül 🙂 Mit csinál ilyenkor egy jófej anyuka? Felvételt készít, hogy este az Apukával nevessenek a gyerkőc arckifejezésein 😀 – bár kezd elegem lenni ebből a mikor mit kell csinálnia. Múltkor leszidtak, hogy túl gyorsan fejlődik, már meg se merem mondani, hogy az oldalára fordul, meg emeli a fejét, hogy felüljön, erre most számon kérik, hogy ezeket nem csinálja még? 🙂
Tegnap pedig voltunk ortopédián… Szóval oldalakat tudnék írni a magyar egészségügyről alkotott véleményemről, de visszafogom magam 🙂 A lényeg, hogy kaptunk egy terpeszpelenkát 🙁 Ami azért zavar, mert 8 hete mondtam először a dokinak, hogy sztem valami kellene, és most jutottak el oda, hogy tényleg. De azt mondták, hogy szerintük semmi nincs, csak megelőzés képpen hordjuk egy kicsit. Nagyon cuki egyébként, de könyörgöm KÉK!!!!!! És így is folyton megkérdik, hogy kisfiú-e? De csak, amikor tiszta rózsaszínbe van. Komolyan, kékbe fogom járatni… vagy el kéne vinnem végre kilövetni a fülét 😀
És már járókában van 🙂 próbálom átverni és úgy néz ki sikerült :). Nem akarok később azzal szenvedni, hogy hozzászokik ahhoz, hogy nagy tere van, én meg beleerőltetem, amikor el kezd mozogni egy rácsos valamibe x időnként, így most neki pozitív csalódás, mert eddig a földön volt, most magasabban van és mivel már folyamatosan tartja a fejét, ha hason van, mindent lát (engem a konyhában, vagy valamelyik asztalnál, vagy Macit a kanapén, de a játszószőnyege bekerült, így veszíteni nem vesztett semmit. Szóval most neki pozitív csalódás, és nem vette észre , hogy rácsok közé szorítottam 🙂 (kicsit állatkert feelingje van 😀
Végre sikerült olyan képeket készítenem, amiken grimaszol 🙂 Olyan vicces, mert grimaszol, én elkezdek nevetni, erre elgondolkodó fejet vág, még a kezét is a buksijához emeli ,kinyújtja a nyelvét és elkezd vigyorogni 😀 – szerencsére a mosolygósságát inkább tőlem örökölte 😀
És a hét jóhíre. Kaptunk egy álomfogót és nem tudom, hogy ettől-e vagy csak a növekedéstől, de már reggel 5ig alszik, a 21 órás etetés után!!! El nem tudom mondani milyen érzés egyben 6 órát aludni 🙂 és eddig sem voltak karikáim, de most tiszta relaxált vagyok 😀
Szabira menőknek jó pihenést a többieknek szép hétvégét 🙂
Gy. 🙂