Azok a bizonyos első balesetek

Sziasztok,

 

remélem élvezitek az igazi napsütéses napokat!

 

Nekünk nagyon mozgalmas hetünk volt. Az egyik barátnőm mutatta, hogy az unokaöccse hogyan használja a pihenőszéket és hirtelen beugrott, hogy mi sem tudjuk rendeltetésszerűen használni, mert kimászik belőle, de mi lenne, ha megpróbálnánk valami mást. Nos, bejött. Nagyon édes, kapaszkodik felfelé, és tolja ki a lábát. Sajnos jó képeket nem tudok készíteni, mert közben tartom a kezem nehogy elessen, de nagyon igyekszem. Közben kedden rájött, hogy ez arra is megoldás, hogy ha felhúzza magát, akkor vissza tud pottyanni a popsijára, és így ülő helyzetbe kerül, megkerülve azt a nehézséget, hogy nekem kelljen nyüffögnie, hogy ültessem fel. Igen, mert közben már stabilan ül 🙂 Ez úgy történt, hogy az egyik barátnőm itt volt, és megunta tartani, ezért letette ülő helyzetbe. Odanéztem és mondtam neki, hogy de Alíz még nem ül önállóan, erre közölte, hogy már pedig a  mellékelt ábra szerint igen. 🙂

 

Ez az ülés már csak azért is jó dolog, mert ugye így teljesen más a világ. És amikor ül, akkor elkezd pakolni. Természetesen csupa össze nem illő dolgot próbál egymásba illeszteni, így kerül az óriás plüss labda a méretekkel kisebb ládába, valamint a csörgők alá egy fa boci. Igen csak kreatív a dolgok párosításában ám. Közben úgy csillog a szeme, és tapsolja magát, hogy Ő bizony milyen ügyes, és tényleg az. A héten pedig már elkezdett kukucskát játszani, de úgy, hogy Ő bújt el és dugta ki a fejét. Annyira élvezte, hogy én mindig meglepődök, mikor előtűnik, annyira lelkes volt. És persze én is, úgy a 20. percig, de azután kissé meguntam ám a dolgot 🙂

 

Az új agypihentető hobbija pedig a mosógép. Befekszik a konyhaajtóba és nézi a mosógépet. Kizárólag csak színes ruhákkal izgi a téma, de ez leköti olyan 20 percekre. Azonban ha belép a konyhába, mint tiltott zónába, akkor büntiből visszaviszem a szobájába és akadálypályát építek, hogy nehéz legyen kijönnie. Nos, itt valamit rosszul kommunikálhatok, mert Ő ezt vidámparkként kezeli és nem érti a büntetés lényegét, főleg azt a kitételt, hogy nem az ő nevettetése a cél éppen. De úgy érzem más büntetéseim sem túl erősek. Amikor  a kezét a számba nyomja, akkor azt jelzésként érzékelem, hogy összerághatom a kezét, itt kacag. Ha a zokniját leveszi, az feljogosít engem, hogy megfogjam a tappancsát és akítvan csikizzem, itt is kacag. Valamit nem jól csinálok? 🙂

 

Hétvégén vásárolgattunk, így közösségi helyen ebédelt. Nos, mióta ül, egyébként is nehezedett kicsit az etetés, és többször kell átöltöznie, nekem meg ruhát áztatnom, de ez most még vicces. Azonban ilyen helyeken feltűnnek a pasik, és ez nagyon zavaró ám. Mindenkivel flörtölni akart, csak azt nem vette számításba, hogy nagyon szép a mosolya, de nem répával megtömött pofival. De nagyon kedves pasikkal akadt dolgunk, mindenki csacsogott vele egy sort, szóval Alíz boldog volt és laza 1 óra alatt meg is ette az ebédjét 🙂

 

Nos akkor jöjjenek a címadó balesetek. Igen, nevetni ér…. Az elsőt nem tudom, hogyan szerezte, egyszer csak megjelent egy seb az ujján, de se sírás, se semmi, csak ott volt. Ha jól estem, a fiókzár engedi egy kicsit kinyílni a  fiókokat, pont annyira, hogy az Ő keskeny ujjacskája beleférjen és rácsukhatta. A másikat viszont én okoztam. Nagyon szeret a nyakamba lenni, olyankor átfésüli a hajam, megnézi, hogy a fodrász szimmetrikusan vágta-e le, és tupírozza. Nost ez történt egyik nap is, majd elindultunk befelé… Igen, tipikus vígjáték jelenet, elmértem a magasságunk. Alig volt hangja a koccanásnak, Ő nem is sírt, és összvisz egy rózsaszín folt lett a homlokán, és egy perc után meg kacagott. Persze tudom, hogy amíg nyitva  a kutacsa, nem lehet agyrázkódása, de azért nagyon rosszul esett. Hívtam a barátnőmet lelki támogatásért, ő pedig 5 percig röhögött, mire meg tudott szólalni. Nos, ezután nem volt hiteles a vigasztalás…

 

De a hét legjobb pillanata Macié volt. Tudni kell, hogy most már nem marad meg a pelenkázón. Folyton kúszna, mászna, forgolódna és nem megvesztegethető játékokkal sem. Egyik este engedtem a fürdővizet és nem tudtam hol vannak már. Bementem a szobába és az alábbi kép fogadott. Mazsi egy szál pelenkában fekszik az oldalán a kiságyába és nagy szemekkel néz Macira, hogy most mi van. Maci teljesen komoly arccal néz vissza rá és magyarázza, hogy ez most miért volt veszélyes és rossz dolog. Úgy érzem patt helyzetre kerültek a beszélgetésben 🙂 Mi ilyenkor a megoldás? Kifordultam , elkezdtem nevetni és vagy 10 percig rázkódtam. Olyan édes apa-lánya pillanat volt 🙂

 

napsütéses hosszú hétvégét!