Pofira esések

Sziasztok,

remélem jól telt a nyuszi. Rossz hírem van, miszerint véget ért ez a szuper hosszú hétvégékkel tűzdelt gyönyörű március. De van jó hírem is, hogy 1,5 hónap múlva pünkösd 🙂

Nekünk nagyon jól teltek a napok. Alíz szombat óta fel tud ülni tárgyi segítség nélkül. Most már nem kapaszkodik sehol, hanem egyszerűen hátratolja a pelusos pospiját és leül. Én mindig megtapsoltam, ha valami ügyeset csinált, így a folyamat lezárása, hogy bizony sikerült teljesíteni a küldetést megtapsolja magát. Nagyon édes. Igen, ám, de bárhová teszem le, azonnal felül, egy nagyon kicsit nehezítve ezzel például a pelusozás folyamatát, de ennyi kell, hogy legyen elég kihívás az életemben 🙂

A taps egyébként nagyon jól megy neki. Voltunk mondókázni és az összes dal alatt tapsolt, sőt nagyon egyszerű ritmusokat megközelítőleg vissza tudott tapsolni. De ha combot ütögettünk, azt is egész ügyesen leutánozta. Hiába, a zenei érzékének forrását tuti nem nálam kell keresni.

Szerencsére, Mazsi még mindig állatbarát. Van otthon egy orosz kék macskánk, akit igazából én sem simogathatok meg, pedig kiskorában én etettem cumival… de a hálátlan dög, engem se enged  a bundája közelébe. Bezzeg Alízt. Pedig nem kíméli, nyúzza , vonja, üti a hátsóját és a macska csak nagy szemekkel néz rá. A kutya azonban már nem ilyen áhítatos. Ő úgy döntött, hogy amíg Alíz megtanulja a helyes kézkoordinációt és az erejének a kontrolálását, addig jobb vidékre vonul és éjjel nappal anyuék ágyában retteg a perctől, mikor megtalálja és játszani akar vele.

A heti örömöm, hogy végre lehet a kiscsajjal utazni. Már nem ordít folyamatosan az autóban. Oké, ehhez hozzátartozik, hogy utazás előtt nem hagyom aludni, így az autóban kidől 🙂 De nem, ez gonoszság, hazafelé ébren volt és teljesen jól ellapozgatta a könyvét, meg hallgatta a szebbnél szebb énekeimet. Amikre érthetetlen módon Maci azt mondta, hogy még  a szupertrafik is bemérik, mint vezetést zavaró körülményt…

És a címadó. Hiszen, nagyon örülünk, hogy Alíz ül, de vannak ennek nehézségei. Konkrétan 3 napig úgy akar lejönni ülésből, hogy hátradobta magát. Nos, hol el tudtam kapni, hol későn nyúltam (ez egyszer fordult elő…). De ez 3 nap után megszűnt és én megnyugodtam. Soha nem jutott volna eszembe, hogy bizony van más út is. Nem, nem oldalra dőlt. Előre. Annyira hajlékony és lazák az ízületei, hogy nem akadályozza, ha elől van a lába, képes így is a két lába közé beejteni a fejét és beverni az arcát. Nagyon durva. Mikor először láttam pár másodpercig nem is ugrottam vigasztalni, mert nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik….Szóval  szegény beverte a az arcát, az állán van néhány lila folt. De ezt sikerült fokozni, miszerint én felkaptam, ringattam , puszizgattam, de 10 perc volt, mire leesett, hogy a cumi viszont nincs a közelben, mert ugye itthon nem használja, és kb  5 perc volt találni egyet. Igaz 10 másodpercen belül megszűnt a sírás, de szegény… Azóta folyton van egy cumi a közelembe. bár igazából már 24 órája nem esett orra 🙂

Napsütéses hétvégét Nektek!