Lépésről lépésre

A hétvégét a kiscsaj a nagyszülők védő környezetében töltötte, ami egyet jelent azzal, hogy agyon lett kényeztetve és pukkadásig lett etetve. ugyan, a bölcsi vezetője próbál meggyőzni, hogy ez nem probléma és növekedési bummban van, de könyörgöm, szombat reggel reggelizett, majd elette a bátyám reggelijét, a gyümölcsösbe két barackot, amit állítólag nem is szeret, majd benyomott egy rétest. És még itt nem volt 9 óra sem.:) Ez azért kemény pillanat volt, főleg , mert Maci várt minket, hogy együtt reggelizzünk. mindenki bőszen hallgatott, hogy Alíz már mi mindent összeevett. Majd otthagytuk apukámmal és mondtuk, hogy ne adjon neki enni, mert nem fog ebédelni. Nos, mikor hazaértünk az alábbi sztorival vártak: Mutogatott a köles golyós dobozra, és mondtam Neki, hogy nem adok, mert anya haragudni fog. Mazsi válasza: de. Mire: Mi de, nem fog haragudni? Mazsi: de. Akkor nem kérsz: de.” Szerintem ugyan ez azt jelenti,hogy most a kedvenc szava a de, de Apukám ezt úgy értelmezte, hogy adjon csak neki nyugodtan. Gondolom ezek után nem meglepő, hogy a fáradtság és a teli has kombinációja egy óriás hisztit eredményezett az ebédlő asztalnál. majd lefektettem, miközben a család véres rongyként nézett rám, hogy hagyom szegény gyerkőcöt sírni, de elaludt.

A hétvégén nagy barátságot kötött a család állataival. A kiskutya nagyon alkalmazkodó, nagyon jól bírta, hogy Alíz folyamatosan nyúzza, üti vágja, és puszizgatja. Sőt, miközben pancsolt az udvaron még le is fröcskölte. Ezen kedvesség már nem jellemző bizony a macskákra, ők úgy döntöttek, hogy önkéntes száműzetésbe vonulnak arra az egy hétre, amíg mi otthon vagyunk, ez biztosabbnak tűnt nekik.

A pancsolás is egy érdekes játék volt. Nagyon élvezte, hogy az udvaron pancsizhat és mindenkit vízzel boríthat be egy egy nagyobb csapkodáskor. Mi pedig megtanultuk, hogy egy percre nem figyelünk, akkor kimászik a medencéből, a betonon elkúszik a galambházig és csupasz popsival leül a galambház elé és nézi a galambokat. Az én gyerekem madárrajongó????? Nem is értem, ez számomra emészthetetlen :).

A héten nagy változások történtek a bölcsi beszokásban, ugyanis elkezdett igazán beszokni. Egyik délután, mikor mentem érte, akkor vettem észre először, hogy bizony játszik , mosolyog és mikor meglát, akkor ugyan odajön, de semmi csimpaszkodás, sőt visszafordul , hogy puszit kapjon a többiektől. És másnap történt a csoda, már nem sírt, mikor Maci bevitte, egyszerűen otthon érzi magát. Most először tudatosult bennem, hogy önálló lesz egyszer csak és nem fog rám szorulni, szóval örültem is neki, meg szomorú is lettem, hogy ilyen könnyen ment (kop-kop-kop).  Bár jár mellé egy kis szeparációs szorongás, amiből most annyit érzékelek, hogy többet ölel meg és ha Maccal vannak kettesben, akkor is sokat mondja, hogy anya-anya-anya. De ez meg édes, és tetszik, szóval ez maradhat. 🙂

És bizony bizony megvannak az első lépések, és nem veszem el Macitól a sikert, mert Ő kapta az elsőt. A homokozóban játszva lépdelt oda hozzá először, 3 önálló lépés kapaszkodás nélkül, de gyorsan át is ölelte a lábát, hogy stabilizálja magát, hsizen homokban a legjobb elkezdeni járni… Majd anyukáméknál a hűtőtől lépdelt el hozzám szintén 3 lépésben és nem értette a család, hogy miért puszizgatom össze vissza és ölelgetem ezerrel, mikor már csinált ilyet. Jajj, annyira felnőttek. Szóval azóta többször bemutatta a mutatványt és nagyon ügyes, mert nem elesik, hanem a végén megáll és lassan popsira ejti magát. nagyon szépen csinálja, és azóta sokat változott a tartása a lábainak az állása, mert olyan lett, mint egy mini felnőtt ember.