Az étel az úr! 07.30-.08.05

Most egy kicsit le vagyok ám maradva, de igyekszem behozni hiányosságaimat. Szóval ott hagytam abba, hogy a betegség ismét felütötte fejét nálunk és nagyon vártam ám, hogy vége legyen, de szombaton még visszatért. Én épp a kozmetikusnál élveztem a gyantázás okozta nagy és nagyobb fájdalmakat, mikor érkezett a hír, hogy a mi kis Mazsolánk ismét lázasodik és nem hajlandó meginni a lázcsillapító szirupot. Szóval félkész lábbal mondtam a kozmetikusnak, hogy ami belefér még 5 percbe, azt csinálja meg, a többi most úgy marad, mert én bizony rohanok. Otthon pedig ráébredtünk, hogy semmi baja, csak felmelegedett a levegőn, de azóta 3 hőmérőnk van és minden táskába jut egy J Ráadásul felfedeztük a lázcsillapító szirupokat, amiket Kubu-ba (ez a reklám helye) lehet rejteni és így sokkal könnyebb az életünk 🙂

Vasárnap már el is felejtette, hogy valaha voltak láz gondjai, örömmel jött velünk új esernyőre csukható babakocsit vásárolni a Brendonba J Én pedig nagy mellkassal büszkén feszítettem, hogy bizony más gyerekes szülők is megdicsérik a kislányunkat, hogy milyen szép. Persze, jobban szeretem, ha az eszét dicsérik, de azért nagyon nagyon örülök, hogy ilyen szuper csaj. Gondoltam ezt persze az első hisztiig, de ez 5 nap betegség után megérthető és elfogadott. És persze ismét jött a betegség utáni 4 órás alvás, és úgy ébredt, mintha semmi nem történt volna az elmúlt napokba. egy Hős.

Azért az első napokban még nem mertem gyerekek közelébe vinni, így délutánonként játszottunk, meg építkeztünk és egyre jobban élvezi a beltéri játékokat is. Pontosan meg tudja mondani, mivel akar játszani, melyik könyvet akarja hallani J Annyira büszke vagyok, hogy már ilyen nagy lány. És kellenek az ilyen összebújunk és kizárjuk a világot délutánok is, érzem,hogy néha ő is igényli 🙂

Fura ez a játszótér dolog. Egyik este lementünk és én annyira magányosnak éreztem magam. Anyukák bezárnak és csak a saját pletykáikra figyelnek, habár bennem sincs motiváció, hogy odamenjek és csacsogjak velük… De ami bántott, hogy Mazsi oda akart menni a gyerekekhez, de azok is annyira agresszívek voltak, meg a szüleik sem figyeltek rájuk, hogy Mazsival szomorúan elbattyogtunk. Persze két nappal később már sokkal jobb volt, kevesen voltunk, odajöttek hozzánk, de azért nem vagyok én ennek a része. Mazsi viszont felfedezte, hogy a haverkodással bizony kaja jár. tehát, úgy viselkedett, mint akit egész életében éheztetnek és mindenkitől kaját kuncsorgott. Tette ezt úgy, hogy mielőtt lementünk (mert éhesen nem megyünk le a játszótérre), evett banánt, kekszet, sós rudat és mindent, amit csak talált! De lent kunyizott kukorica kukit meg kekszet, meg sajtos rudat és mindnet, amit meglátott másoknál. És persze úgy sírt, mint aki még soha nem látott ételt.

Azonban ez csak fokozódott. Barátnőmék jöttek, és az egyikük hozott neki rizskorongot, amit tudja, hogy nagyon szeret. Persze Alíz abban a pillanatban ott termett és kikapta a kezéből. Majd felmentünk és elmentünk kezet mosni. Mire visszaértünk konkrétan kicsente Zsuzsi táskájából a rizskorongot, és már az egyik sarokba magához szorítva majszolta befelé. Kivette a táskájából! Komolyan, ha nem tudnám, hogy nem éheztetem, és se hinnék magamnak. Majd még vacsorázott is ezután a kaja parádé után! Móni pedig tündéri képeket készített rólunk, ami fura, mivel általában én fotózok és nagyon jól esett, hogy rólunk készültek közösek 🙂 Szigorúan kajával a kézben J

Pénteken pedig pakolni próbáltam és nyaralásra készíteni, igen kicsi hatékonysági fokkal. ő még nem értette, hogy a kipakolás nem móka, és a ruhák szétdobálása ebben a folyamatban nem cél. De én állítottam neki, hogy csodás nyaralás elé nézünk, és bizonya hiszti nem passzol ehhez.