A hétvége a járást megkönnyítendő cipő keresésével zajlott. Nos, ez egy olyan folyamat, amit az ellenségemnek sem kívánok. Szóval tessék megérteni, hogy egy 15 hónapos csöppség mit próbál mondani arra a kérdésre, hogy vajon szorítja-e a cipő. Semmi gond , két okos felnőtt az internet segítségével csodákra képes, vagyis megtudják, hányas cipő kell a gyermeknek. természetesen a legkisebb, amiből alig lehet kapni. Többször több körben mentünk vissza és néztük végig a kínálatot. Mazsi határozottan ragaszkodott a kövekkel díszített lakkcipőkhöz, így meg kellett neki ígérnek, hogy amint eléri a lába a kellő méretet veszünk neki egyet.
Elé tettem kb 3 rózsaszínt és egy kéket. Nem, nem kell meglepődni, valóban a kéket választotta. És mivel hiszek a szabad akaratban, csak kettő rózsaszínt adtam rá a kék előtt, hátha változik a döntése. nem változott. Ezért átmentünk egy másik boltba, majd visszakullogtunk a kékért. – persze csak másnap, hogy ne legyen túl ciki. De ez volt az egyetlen, amiben úgy ment, mintha nem lenne cipő a lábán és meg se próbálta leszedni. És persze tökéletesen illik hozzá és annyira boldog volt vele, hogy kijöttünk, azonnal felvette és minden járókelőnek megmutogatta, hogy cipője van. Szeretem, hogy néha kedvesek az emberek és mosolyogva megdicsérik, természetesen halkan hozzátéve, hogy „ De kislánynak kéket?”…
A hét eleje nehezen indult. Megvolt az első este, amikor nem tervezetten nem értem haza a fektetésre. mentségemre legyen mondva, kórházba a sürgősségin ültem. De ez megfelelő főpróba volt, miszerint egy hét múlva az ott alvós off site idején simán fogja apa lánya venni az akadályt! Bár kissé fájt, hogy ennyire nem érezte meg a hiányomat.
Új szavak tanulása is terítéken van és hihetetlen módon mindig tudja mikor használja. Kedden volt apukám szülinapja és mondtam neki, hogy hívjuk fel tatát. Semmi reakció, felhívtuk, és azonnal „tatatatatatatata” – és persze ez folyamatosan 5 percen keresztül. Nos, a nagyapjának se kellett többi, olyan büszke volt, hogy a mamát nem mondja, de a tata simán megy. Még jó, hogy nem versengő a családunk…
Ezen a héten kétszer is jöttek a barátnőim. Nagyon jó volt, bár mindkettőt másképp reagálta le. Míg egyik barátnőmmel homokozott, bár távolság tartóan és játszott, sőt megmutatta hogyan tud járni és engedte az építő kockához nyúlni, addig a másiknak kiverte a hisztit, hogy megmutassa, mit tud. Szóval mindkettőnek produkálta magát, csak másként. Nos a hiszti csak azért volt kellemetlen, mert felvettem, hogy ne verje be magát, erre hátracsapta a fejét, nekem meg roppant az orrom, és azóta sem tudok az orromhoz érni, vagy esetleg kifújni!
Pénteken én voltam a tipikus hülye anyuka. Mivel rossz érzésem volt, és a harmadik emeleten sírt egy gyerek, a fejembe vettem, hogy Mazsinak baja van, visszajöttem és 5 percig az ajtó előtt hallgatóztam, hogy nem sír-e utánam. Persze csak Macival játszottak, így ezt jobbnak láttam Maci elől eltitkolni, hogy milyen idióta voltam. 🙂 Lehet, csak ideges voltam a hazaút miatt, de felesleges volt, mert nagy részét átaludta a kiscsaj, a többiben meg énekeltem neki, az meg legyen az ő gondja.
Persze ezután nagyot szívtunk a fektetéssel, mert az ő biológiai órája ezt a köztes alvást nem értette. Komolyan ilyen telhetetlen minden szülő?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: