Majdnem elfelejtettem itt a nagy öröm közepette, hogy kiengedtek minket, megírni a heti bejegyzést.
Nos, az első gyereknapunk igazán emlékezetes lett. Tudom, hivatalosan nem az első, de az első olyan, amelyiken nem csak eszik alszik és sír :). Szóval kimentünk gyereknapozni, ahol alagútba bújt, játszóházazott, hintalovazott és még lámát is simogatott a kiscsaj, majd hazafelé kidőlt. Előző éjjel szörcsögött egy kicsit, de gondoltam sebaj, nem lesz itt gond. 3kor 38,5 volt a láza és adtunk neki egy kúpot meg egy óra hűtő fürdő, amit nagyon élvezett, minden tiszta víz volt, igazából csak mi nem, akik elvileg a vízben ültünk.
Majd játszott, móka, kacagás, még meg is jegyeztük, hogy egy beteg gyerek nem ilyen. Aztán elaludt a kezembe és csibész volt, mert mikor letettem, azonnal felugrott és nevetgélt, így hagytam, hogy 45 percet aludjon a karomba. Éreztem, hogy melegszik,d e csak 3 órája kapott kúpot, így mondtam Macinak, hogy legyen még egy ülő fürdő. maci beletette, elkezdett ordítani, elindult felém, és megállt, fennakadt a szeme, és kimerevedett, nem mozdult.
Azonnal hívtam Macit, kivette és fejjel lefelé tartotta,m mert fuldoklott a nyálától, de semmi reakciója nem volt, csak feszült. Tudtuk, hogy lázgörcs, áztattuk a törölközőt és hívtuk a mentőket. Maci nem engedte hogy átvegyem, amíg a mentők ki nem értek, csak az ő kezében lehetett, alig bírtam cserélni a törölközőket, de ők összebújva voltak. Mentők 1 perc után vették fel, mondták, hogy stabil oldalba kell fektetni és nedves törölköző, jön a mentő. 4,5 percig feszült, majd 0,5 percig görcsölt Mazsi, mire újra magánál volt. 30 perc múlva értek ki a felnőtt mentők és akkor 39,8 volt még a láza. Persze nem értettek a babákhoz és be se tudták vinni, mert gyereket nem tudnak szállítani, így mi vittük be, oldalunkon egy mentőssel.
Mazsi egy hős volt, nagyon jól tűrte a kórház megpróbáltatásait, csak az zavarta, hogy nem mászkálhat kedvére és unt karban lenni. Bár első éjjel még intravénásan kapott lázcsillapítót, a többi nap csak hőemelkedése volt, a sok sírás miatt, hogy ki akart jönni. A kórházról most nem írnék, mert az orvosok szuperek, a hely nem lenne vészes, de egy nővér annyira paraszt volt, hogy én sírtam is miatta. Nem értem miért nem a patológián dolgozik, miért engedik gyerekek közelébe. De a lényeg, hogy kivizsgálták, még az EEG-t is jól tűrte, pedig negyed órán keresztül nem mozoghatott és bebizonyították, hogy lázgörcs volt, mai ugyan előfordulhat még, de lehet, hogy soha többé nem lesz. Szóval egész jól megúsztuk, és remélem nem hagy benne nyomokat, azt leszámítva, hogy azóta sokkal bújósabb J
A heti fejlődések pedig a tánc, ha olyan zenét hall, mait nagyon szeret, akkor feláll és rázza a popiját, meg táncol. És ahogy a pelusos pipi ide-oda ring az egyszerűen zabálni való. A zokni is ismét felkerült a palettára, de azt már nem leveszi, hanem felvenni próbálja. nagyon cuki. Macin gyakorolt sokáig, hogy levette és elkezdte visszatenni a lábára, de Maci megunta, elvette a lábát, így maradt a sajátja. Imádom, ahogy emeli a lábát, fogja a zokni és közben dülöngél. De már majdnem megvan, csak az a csúnya lábfej, soha nem úgy fordul, ahogy kellene 🙂
Szebb hetet Mindenkinek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: